Az Editorson kivül az UNKLE-t vártam a legjobban, hallottam és olvastam, hogy nagyon nagyok élőben. 11 előtt érkeztem, hogy jó helyem legyen, de már ekkor sem lehetett egy tűt leejteni. Az egyik gitáros viszont talán leejtett egy tűt, érdekes volt a tekintete, de a legjobban is ő pörgött, nagyon birtam. No, de vissza az elejéhez. Sokat kinlódtak a hangmérnökök a beállitásokkal, az összes tagnak volt valamilyen problémája ezzel-azzal, igy majd fél órás késéssel kezdték el a showt. Páran már fütyülték a 'nemönkéntes' időhúzást. Volt egy pillanat amikor azt hittem itt telik be a pohár, szarnak rá és hazamennek. A hab(l) a tortán az volt, amikor talán az előre beprogramozott füstgép is beindult a nagy beállitások közepette, ekkor észrevettem James Griffith basszerost, aki egy markánsat legyintett, majd röhögött és gondolom mondogatta magába, hogy nemhiába nem hallott Szlovákiáról... Lassan fél-éjfél, a farkasemberek készülődnek és mi is. Majd elindul az egész a szerintem a tavalyi év legjobb számával az ének nélküli Chemistryvel. Élőben még jobb, frenetikus kezdés. Ezután a Hold My Hand-et kapjuk a pofánkba és ha ez igy megy tovább akkor az egész tavalyi War Stories c.albumukat számsorrendileg eljátszák. Ebben a számban az UNKLE megteremtője producere DJ-je tapsoltatója miegymása James Lavelle énekel Joel Cadburyvel, aki gitáron játszik és egyébként a South nevű zenekar frontembere. Lavelle miben másban, a hozzánőtt fekete téli sapkában nyomja, Cadbury pedig elmehetne egy Chris Martin hasonmás versenyre. A műsor anyaga főleg a legutolsó legrockosabb albumról van, nem csoda, hisz élőben ezeket kötelező adagolni meg amúgyis ez kell a jónépnek (nekem is). Érkezik a Reign, amiben Ian Brown énekel, digitálisan el is hozták nekünk, a kivetitőn rohattjól megszerkesztve félanimáltan jelennek meg nekünk a sztárénekesek Brownon kivül Josh Homme és Ian Astbury. A Reign c.számnál csak 1 gitáros van jelen, ez a dal nem is igényel többet, hosszúhajú belőtt haverunk ennél a számnál is élvezi a melót. Érkezik a Restless, közönség tombol, pedig nem ez a legjobb számuk, bár talán ők tudták előre milyen lesz élőben. Hihetetlen a vége, őserők szabadulnak fel, vége totális káosz zúzás, sokkal hosszabb verzióban mint az albumon. Láttam a szinpad szélén álló kicsit öregesebb arcú nemsovány embert, akiről kiderült hogy ő Gavin Clark (Clayhill frontembere), tiszteletbeli UNKLE-tag, aki többnyire elkiséri őket a koncertekre. Jönnek is az 'ő' számai -Keys To The Kingdom, Broken- sőt még a legelső albumról származó eredetileg Ashcroft által énekelt Lonely Soul c.számban is ő adja hangját. Jól énekel, nagyon illik ehhez az egész pszichedélikus-triphez. Talán Ashcroft-nak nagy volt az arca a kivetitőhöz képest, vagy csak hosszába nem fért el. Jön még nekünk két akkora hasfalbarúgás vagy szépen kifejezve seggenrúgás, hogycsakno. A Burn My Shadow vége megint valami leirhatatlan állati hangkavalkád zúzással elektronikával és velem. Mert hogy néha kiléptem magamból ezen a koncerten azis biztos. A Morning Race-el ugyanez a helyzet, szerintem hosszúhajú társunkkal együtt, viszont drog nélkül itt senki sem tudja hol van, csak azt hogy valami állati dolog történik vele. Elhangzott még egykét régebbi dal a Never, Never, Land c. lemezről (In A State, Eye For An Eye), egyetlenegy dal volt akusztikusabb a Glow, de annak a végére is nem győztünk csodálkozni. Egy kevésbé ismert szám volt a Nocturnal (End Titlesről), de ez is széjjeltépte a fejünket, majd összerakjuk. DJ Lavelle igazi djként partyztatott minket, a basszeros erőből pengette a húrokat, gitárosaink meg beleélték magukat teljesen. Még az sem rontotta a kedvemet, mikor párszor a kivetitő megzavarodott és video no input vagy éppen a desktop jelent meg, de még az sem, hogy nem dumáltak velünk, hálistennek, igy szünet nélkül jöttek a szerzemények. Az már egy kicsit idegesitőbb volt, hogy néhol számok közbe (főleg eleinte) még mindig mutogattak ujjaikkal(fel ill. le), min kéne még állitani. Sokat vártam tőlük és ugye rájuk, megérte, kész, egy álom, egy trip. Pohoda legnagyob élménye! Koncert után még egy darabig nem tudtam magamhoz térni, aztán a jó öreg Fatboy Slimnek köszönhetően sajnos ez sikerül...Értékelés:10/10
Helyszin:O2 stage
Időpont:07/18/08, 23-30
Žádné komentáře:
Okomentovat