Jöhetnek a vérvörös cipellők. Idei debutálásukat, még nem annyira ismertségüket figyelembe véve nem számitottam itt sem közönségtaposásra. A koncert késik jó negyed órát, kezdünk idegeskedni nehogy lekéssük az Editorsot. Nyugtatom társaimat (és főleg magamat), hogy nem lehet hosszú a koncert, nincs annyi számuk. A szinpadon egy gitár és egy dobszerkezet, ami elölre van tolva a közönséghez és oldalra van belőve, hogy Steven Ansell jól láthassa és hergelhesse a népet. Ritka a dobos frontmen, de ő az. Dobolás közben szinte csak minket figyelt pörgünk e a számaikra, mikor úgy érezte hangulatot kell emelni, felállt és üvöltött egy angolossat. A gitáros Laura-Mary Carter csak néha mosolyog, szemeit a hajától ritkán látni, néha bedob egy szende tenkjút. Ebből következtethetünk, hogy vagy nagyon flegma vagy visszahúzódó, félénk csajó. Koncert végére és otthoni interjú-kutatásaimból kiderül hogy utóbbi. Carter megint overall szoknyás cuccba volt, amibe azelőtt soha, láttam pár koncertfelvételt youtubon, mindig más van rajta, nem úgy mint öltözködésben igénytelenebb társa. Dobosunkon egy ócska valami bandanévvel ellátott fekete, nálunk kb. 100 Sk-ért kapható póló viritott. A koncerttel jól bekezdtek, egy nem klippes számmal nyitottak, ami meglepő volt, hisz az albumukon szereplő számok fele kijött maxin. A másodikra pofánkba kaptuk az Its Getting Boring By The Sea-t. Elindul az őrület, mindenki táncol, ugrál, nagy a hangulat. Előttünk egy 2 méteres kopasz kidobóember beütésű kigyúrt állat táncol aranyosan amolyan szlovák folklór stilusban, vicces. Közben ő miatta egyre hátrébb tolódunk, félünk hogy ha lábunkra pattanna akkor mi már nem itt állnánk. Sorba jönnek az ismert dalok, számsorrendet rohadtul nem tudom, ismerem mindet, de cimeikkel hadilábon állok, mondhatnám egy kaptafa, de mégis mind egy különálló, sajátos dal. Nagyon hangosak, náluk már csak az UNKLE volt az, de jól szól minden. Elhangzik kb. a koncert felénél a megasláger I Wish Someone Beter, ami nagyon faszán szól élőben is, őrület a köbön, pedig nem dumálnak a közönséggel, egykét kötelező kör, örülünk hogy itt vagyunk, tenkju Slovakia... Jön a This Is Not For You, beeteeer cimű részt együtt énekli mindenki, a szám cime ellenére érezzük, hogy ez a dal mégis nekünk szól. Egy új számot (How To Pass The Time) is kaptunk, én abból már nem emlékszek semmire, meglátjuk, lehet ők is kidobják a kukába. Az énekes-dobos egyik számnál leugrott és énekeltetni kezdte közönségét. Szinte minden elhangzik az albumról és mi kezdünk aggódni, hogy nem lesz ez igy jó. Már amikor úgy tünt vége, Ansell üvöltött egyet és jött a ráadás, amit mi már kihagytunk, ők sem gondolhatják komolyan hogy az Editors-t lekéssük. Láttam többen az órájukra néztek és velünk együtt sprintben futottak a fő-stage felé, amolyan mini-pohoda-rövidtávú-futó bajnokságot nyújtva a csodálkozó népnek. Később láttuk őket kijönni a VIP-sátorból és semmi különös kisérettel belevágtak a trencséni éjszakába, az időtájt Richard Müller és talán Joan Baez volt a fő attrakció, tippelhetünk, melyikre mehettek. Végezetül a BRS-ról, jók, energikusak, hangosak voltak, ennél nem kell több egy piszok fiatal bandától.Értékelés:8/10
Helyszin:O2 stage
Időpont:07/19/08, 19-00
Žádné komentáře:
Okomentovat