A The Cribs-el elkezdődik a nagy angol koncert-sorozat. Kevesen vagyunk, azt hittem azért ennél többen kiváncsiak rájuk, hisz már három fasza albumot is piacra dobtak. Előttem egy tiszta Albert Hammond Jr. alteregó, lehet ő volt, hisz a cribsesek nagy The Strokes-rajongók, lehet forditva is igaz. Egy kis késés belefér nekik is és nekünk is, majd észre se veszem, de már bele is kezdtek a tavalyi albumuk nyitószámába, az Our Bovine Public-ba. Talán valamit érezhettek előre, hisz a bovine jelentése tunya, nehézkes. Semmi helósziaszevasz, egyből zenélnek, a kommunikációjuk a közönséggel ezután sem érkezik meg, csak úgy kb. a negyedik szám után látva azt, hogy valahogy a nézők nem érzik magukénak őket, konstatálja Ryan, hogy fáradtnak tűnünk és hogy ne legyünk azok, mert ők rohatt sokat utaztak és ő nekik kellene hogy azok legyenek. Nem hatott meg ez a beszéd senkit, továbbra is mérsékelt érdeklődés és szolid taps követte a számaikat. Tény ami tény, nem annyira ismertek szerintem errefele és kicsit hamiskásan szólt az egész, nopersze ilyen zenét nyomnak, de az albumon jobban szólnak a számaik. Arra rálehet jönni, hogy jó dalokat csinálnak és hogy egyik gitáros énekes bratyó sem tud énekelni. Az amúgy három testvérből álló banda 'logója' egy kutya, az most is ot viritott a dobszerkón. A hülyébben kinéző gitáros-'énekes' Ryan Jarman-on szakadt csikos póló volt, haja bambatekinetű-nyálcsurgatós óvodásokéra hasonlitott. Az emberként kinéző Gary Jarman több számban énekelt mint a tesó, talán nem is baj. Főleg a legújabb albumukról zenéltek olyan ismert számokat mint a Mens Needs, Moving Pictures, vagy a My Life Flashed...ciműket. Az előző albumok maxi-jait is előadták, mint a Hey Scenesterst, a Mirror Kisserst, az Another Numbert vagy a What About Met. Ahogy közeledtünk a koncert végéhez szerintem annál jobbak voltak, lehet rájöttek hogy ennél igényesebb a szlovák és egyéb nemzetiségekből álló közönség és talán a taps is felerősödött. Számok gyorsan, szinte szünet nélkül követték egymást, ami pozitiv dolog. Majd eljött az utolsóelőtti szám, szintén az új albumról 'megjövő' Womens Needs és e szám végén mint azt az albumon is hallhatjuk, belekezdtek egy kisebb-nagyobb káoszba, torzitottak el mindent, amit lehetett, a hangtechnikusok meg az infarktus szélén álltak. Gyorsan próbáltak is mindent helyre tenni, az egyik hangmérnök miközben guggolva valamit csavart, Gary a nyaka fölé állt, hogy ne tudjon mozdulni, erre megtörtént az igazi boom. A csávó csakazé is felállt, Gary persze nem kapaszkodott és puff fejét beverve elég emberesset zuhant a szinpadra. Ezt nem nézhette jó szemmel Ryan, aki adott egy maflást lábbal a technikusnak majd látván hogy mindenki fekszik a szinpadon, belekezdett egy fetrengő-lábbal mozgó gitározásba. Na, eljött a csúcs amire vártunk, mégha véletlenül is. Gary tudta folytatni, nem húzta az időt. Az utolsó Be Safe c. számukhoz a kivetitőnek is szerep jutott, ott ennél a számnál szokás szerint Lee Ranaldo, Sonic Youth frontember-félisten hirdette az igét. Nem nagyon figyeltem sose mit mond, de amit mond, azt bizonyára meg kell fogadni. Ezzel vége is, gyors levonulás, felemás érzések a nézőtéren, nekem azért tetszett.Értékelés:8/10
Helyszin:Bazsant stage
Időpont:07/19/08, 18-00
Žádné komentáře:
Okomentovat